Ajándék
Kéz
2019 - HÍVÁS - ZSŰRI

Fotós zsűri

Korniss Péter

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Pulitzer-emlékdíjas fotográfus. Munkásságának fő fókusza az eltűnőben lévő erdélyi és magyarországi paraszti életmód dokumentarista ábrázolása. Pályafutásának kezdeti szakaszában fekete-fehér fotográfiákat készített, az 1990-es évektől színes képeit is kiállítják. Ő az első Kossuth-díjas fotóművész.

 

Haris László

Balogh Rudolf-, Demeter- és Prima-díjas fotográfus, Érdemes Művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. 1964-től számos egyéni és csoportos kiállításon vett részt itthon és külföldön egyaránt. Műveit különböző köz- és magángyűjteményben őrzik.

 

Kosmály Gabriel

Fotóművész. A pozsonyi Művészeti középiskola fotó szakán, majd pedig a nyitrai tanárképzőn tanult és szerzett doktori fokozatot. Munkáit számos egyéni és csoportos tárlaton állították ki. Számos hazai és nemzetközi workshop lektora, a Lévai fotográfiai napok társszervezője, a LadislavBielik művészeti középiskola vezető tanára.

 

Wojciech Grzędziński

World Press Photo- és Sony World PhotographyAwards-díjas lengyel fotóriporter. Polgárháborús helyzetekben készített fotói, életképei és portréi Európa és a világ számos országában szerepeltek már önálló és csoportos tárlatokon.

 

 

Filmes zsűri

Előzsűri / pre-jury

Bessenyei Erzsébet, Hajnal Gergely, Lázár Kovács Ákos, Mispál Attila, Nagy Viktor Oszkár, Szert-Szabó Dorottya, Varsányi Ferenc, Vidovszky György

 

Nemzetközi zsűri

Karl Markovics

Osztrák színész, rendező, forgatókönyvíró. A 2011-ben bemutatott, Lélegzés című drámája, amelyet íróként és rendezőként jegyez, a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon 4 díjat is nyert, de későbbi rendezései, a Superwelt és a Nobadi is kiválóan szerepeltek a nemzetközi fesztiválokon.

 

Almási Tamás

Az egyik legismertebb és legsikeresebb dokumentumfilm-rendező Magyarországon. Alkotásait rangos fesztiválok válogatják programjukba. Hat alkalommal nyerte el a Magyar Filmszemle fődíját, ötször a Magyar Filmkritikusok Díját. A Színház-és Filmművészeti Egyetem tanára, a Dokumentumfilm-rendező szak vezetője.

 

Kassay Réka

Magyarországon és Franciaországban tanult animációt, a rajzfilmek közönségkutatásából doktorált. Az általa alapított kolozsvári Zoom Stúdió animációk készítése mellett workshopok szervezésével és egyéb közösségi projektekkel is foglalkozik. Emellett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója.

 
Lázár Kovács Ákos

Médiakutató, esztéta, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Karán a Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet vezetője. A SIGNIS (A Kommunikáció Katolikus Világszervezete) Európa elnöke, rendszeresen tart kurzusokat, vesz részt konferenciákon, vezet kutatásokat, publikál könyveket, tanulmányokat a kultúratudomány, a média, a film és a kommunikáció elméletkörében. Házas, két gyermeke van.

 

Ujj Mészáros Károly

2000-től napjainkig több mint 200 reklámfilmet készített. Kisjátékfilmjei 30 fesztiválon 12 díjat nyertek. Eddig 3 színházi előadást rendezett, 2019-ben pedig egy 8 részes TV-sorozatot készített, Alvilág címmel. A Liza, a rókatündér, valamint az X – a rendszerből törölve című játékfilmjeit eddig 60 filmfesztiválon mutatták be és összesen 39 díjat nyertek.

 

Ökumenikus zsűri

Kókai-Nagy Tímea

Tíz évet töltött a legnagyobb magyar moziüzemeltető cégnél és a Budapesti Mozi Közalapítványnál. Immár hatodik éve a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik szervezője, de az Anilogue Nemzetközi Animációs Fesztivál és a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál munkájában is többször részt vett már.

 

Magali van Reeth

Francia filmkritikus a SIGNIS EUROPE és a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) oszlopos tagja. Számos kritika, tanulmány és esszé szerzője, korábban sok más mellett a Berlinale, a cannes-i filmfesztivál és a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijébe is beválasztották.

 

Varsányi Ferenc

Filmrendező, animációsfilm-rendező, forgatókönyvíró, producer, egyetemi oktató. 1998 óta a Magyar Rajzfilm Produkciós Iroda ügyvezető igazgatója. 2001 óta a Cartoon Works rendezője.

 

 

Diákzsűrik

 

- Középiskolai

Agócs Enikő

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium végzős diákja. Szenvedélye az irodalom, a színház és a jó filmek. A Magis című újság főszerkesztője. Kíváncsian várja a pályázók alkotásait.

 
Borka Vince

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium 11. osztályos diákja. Négy éve kezdett fotózni, később pedig a filmezésben is kipróbálta magát. A jövőben az operatőri szakmában szeretne elhelyezkedni.

 

Ecsedi Borbála

A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium 11. osztályos tanulóját a hétköznapok mögött megbújó apró csodák, a felszín alatti dolgok érdeklik. Nyitott mindenre és mindenkire. Remek kifejezőeszköznek találja a digitális módon rögzített művészeti formákat. Amikor egy képet néz, szeret a fotós szemével látni, és így tájékozódni az alkotó világában.

 

Fináczy Balázs

A budapesti Piarista Gimnázium 11. osztályos diákja. Hobbija a fotózás, filmezés. Sokat köszönhet Wettstein József piarista atyának, akinél audiovizuális szakkört látogat, melynek keretében a vállalkozó szelleműek mélyen belemerülhetnek a filmezés és a fotózás „rejtelmeibe”. Egy mű készítése közben leginkább az operatőri- és az utómunka érdekli.

 

 

- Egyetemi

Kormos Balázs

1997-ben született Budapesten. Az ELTE filmelmélet- és filmtörténeti alapképzését végezte el, jelenleg az egyetem Filmtudomány mesterszakának hallgatója. Érdeklődési területe a kortárs magyar film.

 

Molnár Dorottya

A Színház- és Filmművészeti egyetem harmadéves, vágó szakos hallgatója. Mindig is izgatták a megosztó filmek, és az, hogy a filmben mi, hogyan és miért hat a nézőre. Nagyon örül, hogy idén a diákzsűri tagjaként részt vehet a Faludi Filmszemlén.

 

Papp Máté

A Metropolitan Egyetem filmszakos hallgatója, évek óta lelkes filmkészítő. Első rövidfilmjét 15 évesen forgatta le, és azóta is folyamatosan mesél, képtelen leállni. Legfőképpen az emberi kapcsolatokról szóló drámai konfliktusok érdeklik.

 

Tudisco Juli

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem mesterképzését végzi animáció szakon. Egy évet Portugáliában élt, ami új látásmódot emelt be a munkáiba. Szeret vidám dolgokat rajzolni, mert azok őt is boldoggá teszik.

Támogató partnereink