Ajándék
Kéz
2020 - KÖZÖSSÉGBEN - NEVEZÉS

Szabályzat, nevezés / FILM

Várjuk független alkotók, filmes képzésben résztvevő hallgatók, televíziós műsorkészítők, önálló alkotó közösségek munkáit.

A beküldött filmeket szakmai zsűri bírálja el. Az előzsűri által a versenyprogramba választott munkák a közönség, az alkotók és a zsűri jelenlétében nyilvános online közvetítésen keresztül kerülnek bemutatásra, amelyet ugyancsak nyilvános értékelés követ.

A versenybe be nem került alkotásokat információs (kitekintő) programban mutatjuk be a rendelkezésre álló időkeret függvényében.

A nemzetközi zsűri műfaji kategóriákban ad ki díjakat, illetve különdíjakat is odaítélhet.

A mozgóképművész és egyéb filmes szakok, művészeti egyetemek, illetve főiskolák hallgatóinak filmjeit külön kategóriában díjazza a zsűri.

A szemlén a felkért zsűri mellett több meghívott zsűri is értékeli az alkotásokat (nemzetközi ökumenikus zsűri, egyetemi és középiskolai diákzsűri).

A zsűri fenntartja a jogot a filmek kategóriák közötti áthelyezésére, illetve a program időbeni kereteinek meghatározására.

  • Nevezési határidő: 2020. október 19.
  • A szemle időpontja: 2020. november 18-21.

Nevezési feltételek

Korhatár megkötése nélkül várjuk az alkotók jelentkezését.
A filmszemlére és a fotópályázatra való nevezés egymástól független.

  • Egy rendező vagy alkotóközösség legfeljebb két filmmel nevezhet.
  • A filmek műfajára vonatkozóan nincs megkötés.
  • Maximális játékidő:
    • Rövidfilmes kategóriák: kisjátékfilm, kísérleti film, animációs film, dokumentumfilm – 30 perc
    • Televíziós dokumentumfilm kategória (magyar nyelven vagy a Magyar Média Mecenatúra támogatásával készült alkotások) – 60 perc
  • Csak 2015 után készült alkotásokat várunk.
  • A nem angol nyelvű filmeknek angol felirattal (ráégetett) kell rendelkezniük.

Technikai paraméterek:

  • Full HD (1920×1080) h.264;  mp4 vagy mov.
  • A fájlok mérete nem haladhatja meg a 6 GB-ot (televíziós dokumentumfilmek esetében 10 GB)

A nevezés módja

Nevezni csak online, a Faludi Ferenc Akadémia honlapján lehet. 

>>> A nevezési űrlap kitöltéséhez kattintson ide // A nevezést lezárult.

A filmek küldhetők:

  •  A filmeket a fenti linken elérhető nevezési felületen keresztül kell benyújtani. 
  • A küldött fájl elnevezésének az alábbi formát kell követnie: film_cime_alkotomonogrammja (ékezetek nélkül).
    Pl: Kovács István Péter: Közösségben → fájlnév: Kozossegben_KIP.mp4
  • Amennyiben egy alkotó két filmmel nevez, két külön nevezésként kérjük küldeni azokat.

A nevezés a nevezési lap kitöltésével és a nevezni kívánt film feltöltésével válik teljessé.

Csak a fenti feltételeknek megfelelő nevezéseket fogadunk el.
Nevezési díj nincs.

 

Kapcsolat

Faludi Ferenc Akadémia
www.faludiakademia.hu
[email protected]
H-1085 Budapest Horánszky u. 20.
+36-1-411-0825
facebook/faludifilmfestival

 

Szabályzat, nevezés / FOTÓ

A fotópályázatra várjuk professzionális és nem professzionális alkotók képeit egyaránt, életkori megkötés nélkül. A beküldött fotókat a fotós zsűri döntése alapján állítjuk ki. A dobogós alkotásokra a fesztivál díjkiosztóján derül fény.

Nevezési határidő: 2020. október 19.
A szemle időpontja: 2020. november 18-21.

A filmszemlére és a fotópályázatra való nevezés egymástól független.

Kategóriák:

  • sorozat
  • önálló kép.

Egy alkotó legfeljebb 3 egymástól független fotós pályaművel nevezhet.

 

Technikai feltételek, a nevezés módja

Nevezni csak online, a Faludi Ferenc Akadémia honlapján lehet.

>>> A nevezési űrlap kitöltéséhez kattintson ide // A nevezést lezárult.

A pályaművek beküldése:

  • A pályaműveket 300 dpi felbontásban a fenti linken elérhető nevezési felületen keresztül kell benyújtani az előzsűrizéshez. A képek metaadatainál tüntessék fel az alkotó nevét és a képek címét, illetve sorozat esetében a fotó sorszámát. (Pl. fájlnév: Kovacs_Istvan_Kozosseg_01.jpg)
  • Amennyiben az előzsűri érdemesnek találja a pályamunkát a kiállításra, úgy a nevezőnek a nyomatokat is be kell küldenie 30X40 cm méretben (indokolt esetben, egyeztetést követően egyéb méretben), 4 mm-es habkartonra kasírozva postai úton (Postacím: Közösségben – 23. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat, JTMR 1447 Budapest, Pf.: 462.) vagy leadhatóak személyesen a Párbeszéd Házában (1085 Budapest, Horánszky utca 20.).
  • Kép műszaki paraméterei: JPEG fájltípus, befoglaló méret minimum 1000×1000 pixel, maximum 4000×4000 pixel.
  • Nevezni digitális és hagyományos (analóg) technikával készült színes, valamint fekete-fehér képekkel is lehet.
  • Ha egy alkotó több pályaművel kíván nevezni, kérjük külön nevezésként feltölteni azokat.

A nevezés a nevezési lap kitöltésével és a nevezni kívánt fotó(k) feltöltésével válik teljessé.

Csak a fenti feltételeknek megfelelő nevezéseket fogadunk el.

Nevezési díj nincs.

 

Kapcsolat

Faludi Ferenc Akadémia
www.faludiakademia.hu
[email protected]
H-1085 Budapest Horánszky u. 20.
+36-1-411-0825
facebook/faludifilmfestival

Postacím:

Közösségben – 23. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat
JTMR 1447 Budapest, Pf.: 462.

Támogató partnereink